Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2022
Amikor először találkoztam az Élményparkkal, még közel sem állt össze, mi is ez. Valami - aminek köze van szellemi tartományokhoz, a hologramhoz, az emberi tudathoz. Ugyanakkor jó néhány ábra és mandala lelhető fel a honlapokon, amik közül találomra végigpróbálva párat, érdekes hatásokat lehet tapasztalni. Valamilyen érzékelhető és mégis megfoghatatlan kapcsolatba lép a tudatunkkal, csinál valamit, amit igen nehéz lenne szóba önteni. Esetleg beindul egy történéslánc. Elkezdtem utánajárni annak, hogy mi lehet ez. Azt nem állítom, hogy ez egyszerű volt, szerencsére a rendszer fejlesztője elég sok információt közölt ennek létrejöttéről, céljáról és még a működéséről is néhol. Számomra ezek az ismeretek elég fura struktúrában jelentek meg, számos nézőpont között ugrálva, összefüggések és történések bonyolult rendszerébe engedve villanásnyi bepillantást. Ezek megismerése inkább hasonlított egy aktív, belső munkával átszőtt nyomozáshoz, mint ismeretek felvételéhez. A közben felmerült kérdé